2.fejezet

Kira szemszöge

Megint reggel. Kellett nekem átaludni a tegnapot. Nem baj, kibírom. Megiszom anyám kávéját amikor nem figyel, s mielőtt lecseszne, berohanok a szobámba. Felveszem az egyenruhám, s egy gyűrűvel egészítem ki a képet. Hajam kicsit kifésülöm, hogy azért álljon valahogy. Kacsintok egyet tükörképemre, s a kis kabátkámat és táskámat is a kezembe fogom. Anyum még most sem vette észre hogy megittam a kávéját...nem is baj. Gyors kisurranok a házból, mielőtt beszólna, hogy vegyem fel a kabátot. Nem tudom mi baja, de majd felveszem ha fázom.

Addig minek? Feleslegesen lenne rajtam. Beleizzadnék, és majd ha leveszem akkor meg megfáznék. Na meg büdös is lennék. Az pedig nem a legelőnyösebb.

Ma időben érek be, úgy mint szinte mindig. A többiek előtt. De mielőtt belépnék a terembe Mr. Wang állít meg.

- Kira! - szól
- Igen? Segíthetek?
- Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy igazak-e a pletykák. Mik szerint egész jó vagy matekból. Ez igaz?
- Az attól függ mi számít elég jónak - mosolygok.
- Verseny szint. Nálam ezt jelenti az elég jó - villant ezer wattos mosolyt. Istenem de jól áll neki!
- Még ahhoz kéne gyakorolnom... De... talán menne - vakarom a tarkóm.
- Tesztelhetlek?
- Nem is tudom...
- Nem rajtad múlik. Ugye tudod?
- Akkor meg mi a francért kérdezte meg?!
- Kíváncsi voltam a reakciódra.
- Köszönöm...
- Ugyan. Máskor is! - nevet alig halhatóan - Gonosz legyek?
- Úgy is az lesz.
- Hát.. Igazából könnyebb feladatokat akartam neked adni, deha így szeretnéd. Rendben.
- De tanár úúúr... - nyávogok.
- Megnyugtat ha azt mondom,hogy még meggondolom? - néze rám kedvesen.
- Nem igazán.
- Rendben, akkor még meggondolom. De annyit elmondok, hogy egész órán te fogsz dolgozni.
- Remek! - jelentem ki.
- Tudom! -nevet, majd elmegy.

Elsétál mellettem s az utam továbbra is a terembe vezet. Előkészülök történelemre, s nem is az hogy a törit nézném át, ha ne adja isten feleltet, áhhhh neeem. A matekot! A matekot kell átnéznem. Ha olyan feladatot ad amit nem tudok megoldani akkor befogok sülni. Azt pedig nem engedhetem meg magamnak. Pláne hogy lámpalázas vagyok. Eleve remegek amikor felszólítanak. Nem kell még az is, hogy elrontsak valamit az egész osztály előtt, és beszóljon. Akkor már olyan lennék mint egy epilepsziás.
Nem lenne szerencsés.
Becsöngetnek, s sikeresen átnéztem az egész füzetemet. Körbenézek, s látom hogy Haneul nincs sehol. Talán elaludt?

Mr. Oh rögtön csengetés után lép be a terembe. Köz tudott, hogy nem szeret késni. Mindenki feláll a helyéről, s meghajol és egyszerre köszönünk:
- Jó napot Oh SeHun tanár úr - megszokta hogy minden diák így köszönti, ezért nekünk is be kellett tanulnunk.
- Szervusztok. A mai óra anyaga a vallás kultúrák lesznek. Tudom, hogy nem a kedvencetek, de ezt is meg kell tanulnotok. Először beszéljünk a kereszténységről. Van Római, Görög, Evangélikus és Református. A római katolikusok úgy tartják, hogy a szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. A görögök úgy, hogy csak az Atyától. Az evangélikusok és a reformátusok is úgy tartják, hogy az Atyától és a Fiútól származik - írja a táblára. Automatikusan jegyzeteljük.
- Maga hisz ebben? - kérdezi HyeYeon.
- Nem, nem igazán. Úgy gondolom, hogy ezt mindenkinek magának kell eldöntenie hogy hívő lesz-e vagy sem.
- És mi van ha valakire rákényszerítik - jelentkezik Do.
- Nem hiszem hogy lenne olyan. Ezt nem lehet bele kényszeríteni az emberbe...
- Neveltetéstől függ nem? - kérdezem most én.
- Természetesen. Az is benne van. Tegyük fel hogy valaki egy nagyon vallásos családba születik, akkor nagy a valószínűsége, hogy ő is hívő lesz. De még az is meglehet, hogy pont azért nem fog hinni, mert... ömmm... azt hiszem mondhatjuk úgy is hogy rákényszerítik a vallásra. De én akkor is úgy gondolom, hogy eszt nem lehet így bele erőszakolni az emberbe. Van aki hisz, és van aki nem.
- Lehet egy személyes kérdésem? - teszi fel a kezét SolJi.
- Igen, de nem garantálom hogy meg is fogom válaszolni.
- Maga hány éves?
- Idén töltöm a huszonhetet.
- Azta... fiatalabbnak néz ki! - vigyorog SolJi.
- Ömmm köszönöm azt hiszem. De foglalkozzunk az anyaggal... - tapsol egyet.

- Rendben! Mehettek! - lendíti meg a kezét, s mindenki megindul. Utunk a fizikaiba vezet. a terem MinHo-ék mellett van. Így természetes, hogy bemegyek.

Oh drága fizika. Imádjuk. Most azért belenézek a fizika füzetembe. Átolvasom a múlt órai anyagot, s rögtön veszem is ki. Mr. Kim most elvileg beteg, így nagy a valószínűsége, hogy nem jön be senki. Ha még is, akkor is lesz időm matekozni, mert nem igen tudnánk mit csinálni.

Az első megállapításom az igaz. Nem jött senki helyettesíteni. Így negyvenöt percet nyertem hogy megértsem azokat, amik nehezebben mennek. Pontosabban a szöveges feladatok. Leülök a földre a fizika terem előtt. Mindenki a termünkbe megy. Ott ilyenkor nincs senki. Ha ott lennék amíg ők tombolnak, nem tudnék tanulni. Így marad a fizika terem előtti folyosó. Kicsengetésig jó sok anyagot megnéztem újra. Szerencse hogy ma elhoztam a már betelt füzetemet is. Lassan kicsengetnek, s kezdődik a matek. Mr. Wang kb öt percet késik. Amint megérkezik kinyitatja velünk a füzeteket, s mindenkiét ellenőri. Amikor megpillantja a kész házim, elmosolyodik, s a láttam jel mellé firkant valamit.

"Szép volt. Mások nem igen csinálták meg. Egyre ígéretesebb vagy. Kíváncsivá tettél"
Ömm ez mi volt?
Amint az asztalához ér, elő vesz egy papírt, s rám néz.

- Kira, kérlek... fáradj ki.
- Máris - állok fel, s szoknyámat megigazítom és mellé sétálok.
- Téged ért a megtiszteltetés, hogy megold az összes feladatot ami ezen a lapon van - a kezembe adja az A4-s lapot aminek mind két oldala tele van írva. Remek... és ezzel végezzek az óra végére? - Kérlek, mond is hogy mit csinálsz. Kíváncsi vagyok a gondolkodásodra.

Örömmel veszem észre, hogy könnyű feladatokat adott nekem. Hál' istennek.
Kezembe veszek egy krétát is, s neki kezdek a feladatoknak.

- Egy medencét egy csap tíz óra alatt tölti meg. Egy másik csap nyolc óra alatt tölti meg. Hány óra alatt tölti meg a két csap együtt. Akkor az első lépés az, higgy táblázatit kell készíteni - rajzolom - Akkor az első csap egy óra alatt egy tized óra alatt, és x óra alatt x tized óra alatt tölti meg. Akkor a második egy nyolcad, és x per nyolc. Ha ezt a kettőt összeadjuk, akkor megkapjuk az x-et - nézek a tanárra.
- Igen, fojtasd.
- Tehát akkor... X per tíz, meg x per nyolc, az egyenlő eggyel. Közös nevezőre hozom, abból lesz 4x per negyven, meg 5x per negyven. Ez egyenlő eggyel. Megszorzom negyvennel, és össze is vonok. Így lesz 9x egyenlő negyvennel. Elosztom kilenccel, és akkor x egyenlő 4,4-el. Tehát akkor négy óra és huszonnégy perc alatt telik meg a kád.

Egész órán szöveges, egyenletes, és százalékos feladatokat oldottam meg. Egész jól ment... Remélem.
Az óra vége előtt pár perccel feláll a tanári asztaltól, s a táblát kezdte figyelni. Hümmögött egy sort, s elvette a papírt a kezemből. Amíg a többieket elengedte, addig míg leellenőriz mindent amit megoldottam. Kicsengetés után pár perccel összepakolhattam én is. Mielőtt kiengedett volna a teremből megállított.

- Kira...
- Igen? - fordulok vissza. Kicsit közelebb van hozzám mint gondoltam, és... TE JÓ ÉG ÉRZEM A PARFÜMJÉT! Az inge teteje mióta van kigombolva? - Úristen! - mondom ki... Nem akartam. Gyorsan a számhoz kapok.
- Van valami baj? - húzza mosolyra a száját.
- Öhh... Nem, nincs. Mit szeretne?
- Arra gondoltam - mosolyog -, hogy ha lenne kedved, akkor beneveznélek a következő matek versenyre. Nem könnyű feladatokat adtam, és te meglepően hamar oldottad meg őket. Mit szólnál hozzá, ha benevezlek a következő versenyre?
- Baj lenne ha holnap válaszolnék rá? Csak mert én mennék, de ezt előbb szeretném megbeszélni az anyámmal is.
- Természetesen. Minél hamarabb, mert ha igent mondasz, akkor már holnap elkezdeném a felkészítésedet.
- Ömm tanár úr?
- Igen?
- Megmondaná a teljes nevét?
- Jackson Wang. Miért?
- Megkeresem facebook-on... - basszus most komolyan kimondtam?
- Várom hogy bejelölj.
- R... rendben.

Megfordulok, s a táskámat veszem fel. Hirtelen hatalmas kezét érzém még a fenekemen mielőtt kimehetnék a teremből. Kicsit megtorpanok, s érzem ahogy elvörösödöm.

- Akkor várom a válaszodat - mosolyog rám, s elhagyja a termet.

Még vagy öt percig ott álltam, s azon kapom magam, hogy már csak hét perc maradt a szünetből, nekem pedig át kéne öltöznöm. Fény sebességgel rohanok a tesi öltözőbe. Mire leérek már csak három percem van átöltözni. Lepakolom a cuccaimat, s villámgyorsan öltözök át. Mindenki a tornaterem előtt várakozik, s már a tanár hangját is hallom. Félig felvéve cipőm rohanok.

- Hát te? - néz rám.
- Elnézést! Feltartottak - igazítom cipőm.
- És mégis ki?
- Mr. Wang tanár úr.
- És miért tartott fel?
- Matek versennyel kapcsolatban beszéltünk.
- Megkérdezhetem?
- Természetesen.
- Rendben akkor - fordul az osztály felé - Megkérlek titeket, hogy vegyetek kosárlabdát.

Mindenki kiveszi a neki megfelelő labdát. Bevezet minket a terembe, s leültet a földre, míg ő áll.

- El kell mondanom nektek, akár örültök neki akár nem, de... mostantól én leszek a tesi tanárotok. Az úszásban nem vagyok biztos, hogy átvehetem-e, de még meglátjuk.
- Tanár úr legyen az! - kiáltom be. Ez tuti tetszeni fog Haneulnak.
- Így gondoljátok? - néz körbe.
- IGEN! - kiáltjuk be egyszerre.
- Mi lesz ha nem engedik meg? - mosolyog.
- Harcoljon értünk - mondom... fhú Hani ha miattad ez is letaperol én megverlek.
- Tudjátok mit? Csak a ti kedvetekért ráveszem az igazgatót, hogy taníthassak úszást is, de...
- IGEN!!!!!! - kiáltjuk egyszerre, szavába vágva.

Elkezdtük az órát. Párokba lettünk állítva, s mielőtt még a tanár rám és Solji-re mutatott volna, Jungkook egy hősies mosollyal arrébb lökte a lányt, így ő lett a párom. Egy „köszönömmel le is tudtam azt a beszélgetést. Nem nagyon beszéltünk.

Az órán passzokat és kosárra dobásokat gyakoroltunk. Nagyon jó hangulatban telt ez a negyvenöt perc is. Solji feltűnően csendben volt. Nem mondom hogy baj, ó dehogy is az. Bár több ilyen alkalom lenne. Csak ez most fura volt.

Az óra végén fáradtan sétáltunk az öltözőkbe. Átöltöztünk, s mentünk a többi órára. Azokon már elég fáradtak voltunk. De szerencsére ezeknek is vége lett. Örömmel megyek, haza, s mielőtt az ajtónkon beléphetnék, egy pillanatra megtorpanok. Bele sem gondoltam, hogy mi lesz, ha anyumék megengedik, hogy menjek matekversenyre. Bele sem gondoltam, hogy mi lesz ha kettesben maradok Mr. Wang-al.

Anya kinyitja az ajtót, s ettől picit megijedek, de kedves arcát látva máris jobban érzem magam.

- Valami baj van? – kérdezi fakanállal a kezében.

- Nem nincs, csak elgondolkoztam – enged bentebb, s becsukja az ajtót és a gázhoz lép.

- Min gondolkoztál?

- Csak, hogy az új matek tanár felajánlotta, hogy elvisz matekversenyekre, és fel is készítene rá – mondom a szobámból, miközben felveszem bátyám volt pólóját, s egy rövidnadrágot.

- És mit válaszoltál?

- Azt, hogy először megakarom beszélni veletek, és holnap mondom meg neki a választ.

- Nem kellett volna, tudod, hogy te döntesz.

- Igen, de kicsit bepánikoltam. Mivel még új, ezért nem tudtam mit válaszoljak. Meg még is kíváncsi voltam a véleményedre.

- Értem. Ha tényleg kíváncsi vagy, akkor én azt mondom hogy fogadd el, és menj a versenyre. Ez jó pont a tanárok szemében, az iskolának és a jegyeidnek is jót tesz… és ki tudja, talán még élvezni is fogod. De az én véleménye nem számít… úgy is a saját fejed után mész – közli hűvösen.

Igazán kösz. Csak azért mert három éve egy rossz csoportba keveredtem ahol drogoztam, máris eldobtál magadtól? Ez igazán jól esik mondhatom. De persze ha beszólok és elmondom mi a bajom, akkor még ennyire sem leszünk jóban. Nagyon köszönöm.

Így csak csendben megyek vissza a szobámba. Elkezdek tanulni, s mikor végzek minden írásbelivel, elkezdem a szóbelit is. A végét már nem igazán tudom megtanulni, így abbahagyom. Előveszem a laptopom, s facen kezdek nézelődni. Egy pár perces tétovázás után beírtam Mr. Wang teljes nevét a keresőbe, s egyből kidobta. Vagy öt perc várakozás után rányomtam arra a bűvös gombra, ami által ismerősömnek mondhatom ha visszaigazol. Este nyolcig gépeztem, majd elmentem fürödni. Amikor végeztem, a tesóm már itthon volt. Egy szál törülközőben ballagtam be a szobájába. Úgy sem érdekli mi van rajtam. Mindig van egy vicces beszólása. A drogos eset után ő segített nekem, s azóta elég jóban vagyunk.

- Nem kéne valamit felvenned? – emeli rám tekintetét.

- Tudod hogy nem vagyok szégyenlős.

- Ugyan… Ha egy haverom itt lenne akkor nem járkálnál 90% pucéran.

- Ez sem számít 90-nek.

- Bocs 95.

- Mindjárt más – nevetek, s beljebb lépek és leülök mellé az ágyra – Mi jót csinálsz?

- Csak az osztálytalálkozót tervezzük.

- A gimiset?

- Aha… most még a volt osztályfőnökünk is eljön. Páran le akarják itatni és fogadást kötni vele.

- Nem vagytok semmik azért. Most hol lesz? – nézem a gépét.

- A város közepén van egy ismertebb kocsma a…

- Az ABJ?

- Ez igen! – néz rám elismerően, de még s meglepetten – Honnan tudtad?

- Csak tippeltem, meg azt mindenki ismeri.

- Jogos. De mindegy is.

- Sokat fogtok vedelni? Mond hogy nem nekem kell hazahúznom onnan megint…

- Nem ígérek semmit.

- Most legalább tudom hol lesztek.

- A múlthéten elég gázos volt a srácokkal az összejövetel.

- Igen tudom. Ott voltam… a végén legalább is.

- Tényleg, arra nem emlékszem… - nézi a plafont.

- Az volt, hogy felhívtál… ömm kb úgy hogy – formázok telefont a kezemmel, s a fülemhez rakom és őt kezdem utánozni – „Amjanagylvekerzlmmártibeéérgátm” – nevetem el a végét.

- Ne! Ilyen voltam?! – röhög fel.

- Aha! – nevetünk egyszerre.

- Úr isten! Mit csináltam még?

- Hát igazából leraktad, én meg hiába hívtalak nem értelek, el és próbáltam a haverjaidat, de együknek sem volt meg a száma, így felkerestem az összes kocsmát ami még reggel hatkor nyitva volt és megtaláltalak. Utána meg kiderült hogy belehánytál egy vödörbe, amibe beledobtad a telefont. Nem, nem beleejtetted, hanem beledobtad! – kap el a röhögő görcs mindkettőnket.

- Na, jó most már tényleg menj! – szólal meg mikor befejezzük a kocsmás történetét.

- Oké, oké! Szia! Jó éjt! – megyek ki a szobájából, s be az enyémbe, ami közvetlen az övé mellett van.

Ledobtam magamról a törülközőt, s kivettem a pizsamám a szekrényemből. Azt fel is vettem, s mikor az ajtóm mellé értem, hogy lekapcsolhassam a villanyt, anyum hangját hallom meg amint éppen az én nevemet mondja. Elkezd érdekelni a dolog, s a filmekben látott poharas trükköt bevetve az egyik szekrényemen talált üvegpohárral hallgatózni kezdek az ajtón keresztül, de közben lecsukom a villanyt, hogy ne lássák ébren vagyok.

- Dominick, tudod hogy vigyáznod kell Kirával.

- Tudom anya, ne aggódj minden rendben van vele.

- Csak tudod, azt mondta az orvos, ha visszaesne, és újra elkezdene drogozni, akkor már intézetbe kell küldenünk. Ne…

- Anya, ilyen még csak eszedbe se jusson!

- Dominick! Őszintén beszélek veled! Én már most intézetbe küldeném mert ki tudja mit csinálhat amikor egyedül van itthon, vagy mikor később jön haza?

- Anya! Ő a lányod, ne mondj ilyet. Ha annyira nem bízol benne, akkor szereltess fel kamerákat a házba vagy nem tudom. Arról nem tehetek hogy nem szereted úgy mint az előtt.

- Drogozott! Ráadásul még kurvának is elmehetett volna! Te az ilyet nem küldenéd el otthonról?

- Nem, az én szememben, SŐT nem is a szememben, hanem tényleg megváltozott. Nem tudok mit csinálni veled, ha nem tudod elfogadni hogy a lányod megjavult. Amióta rájött mit is tett, azóta is a bizalmadat próbálja visszaszerezni, ráadásul mindent megtesz, hogy legalább annyira szeresd mint eleinte!

- Hogy merészelsz neke…

- Anya! Elég volt. Fáradt vagyok. Menj ki a szobámból a…

Összerogytam, s sírógörcs tört rám. A saját anyám nem akarja hogy vele éljek? Akkor megadom neki amit akar. Holnap saját lakás után nézek, s keresek valami munkát is. A matekversenyeken meg azt hiszem egy kisebb összeget is lehet nyerni, így még azzal is jól fogok állni. Csak találjak magamnak lakást…