Lassan hátamról az oldalamra fordulok, ő pedig mocorgásomra hátra fordul. Szemembe néz, és egy ezer wattos mosolyt küld nekem.
- Szia!
- Szia - nyögöm ki nehezen.
- Fáj a fejed?
- Eléggé.
- Hozok fájdalomcsillapítót - mondja, majd feláll és kimegy. Szinte azonnal visszajön, egy levél fájdalomcsillapítóval, és egy pohár vízzel. Felém nyújtja.
- Köszönöm - mosolygok rá, s felülök majd elveszem tőle. Beveszek egy darabot a gyógyszerből, s leöblítem a vízzel, majd visszaadom neki. Jackson lerakja az éjjeli szekrényére, és beül mellém.
- Nézd... én...
- Tudom, ez csak egy egyszeri alkalom volt, nem lehet köztünk semmi - teszem karba kezeimet - és csak be voltunk rúgva.
- Igazából, pont az ellenkezőjére gondoltam, csak... tudod... titokban... - vakarja meg a tarkóját.
- Mi?
- Talán nem akarod?
- Mi... ja... hát nincs ellenemre, de mi van... ha... lebukunk?
- Majd ügyesek leszünk - kacsint rám - Még van egy fél órám. Akarsz valamit csinálni? - bújik az arcomba, s ad egy puszit.
- Fáj a fejem - fordulok felé.
- Ez egyszer megúsztad - mosolyog, közben puszit lehel a számra - Mit akarsz csinálni? - takarózik be.
- Lassan menned kell nem?
- Még van fél órám - csúszik lentebb, és belefekszik az ölembe - Akár aludhatnék is. Egyébként...
- Mi az? - kezdem el piszkálni a szőke tincseit.
- Ez tök jó érzés - fordul hátára, hogy szemembe nézhessem.
- Akkor miért fordultál el?
- Innen jobb a kilátás - mosolyog.
- A felsőd mindent eltakar, nem tudom mit látsz így - szórakozom tovább a hajával.
- Röntgen szemem van nem tudtad?
- Nem kell ide röntgen szem, ha már úgy is láttál meztelenül.
- Ott a pont - kacsint - Na, egy gyors menet? - ül fel.
- Nyugalom tanár úr - mosolygok - ha kanos vagy, verd ki, de ezt most nélkülem kell csinálnod - kászálódom ki az ágyból.
- Még egy csókot sem kapok? - biggyeszti le ajkait az ágy szélén ülve. Oda lépek hozzá, s az arcához hajolok. Még mielőtt ajkaink összeérhetnének, fenekemnél fogva ölébe húz.
Egymásra mosolygunk, majd ajkaink szorosan összetapadnak.
Jackson szemszöge
Nem gondoltam, hogy ennyire késésben leszek. Szerencsére, még a taxiban felhívott az igazgató helyettes, hogy az első órám elmarad, valami hülye projekt miatt. Így már nem sietek annyira, de még egy-két dolgozatot ki kell javítanom.
Leülök az asztalomhoz, s előpakolom a cuccaimat. Közben YoonGi huppan le mellém.
- Na? Milyen volt az osztálytalálkozó? - vigyorog rám - Felszedtél valakit?
- Ami azt illeti igen... - mosolygok.
- Na, és kit? Ismerem?
- Biztos vagyok benne.
- Na és ki az?
- Kira - hajolok közelebb, és a lehető leghalkabban mondom. Nem lenne szerencsés ha a többi tanár megtudná.
- Haver... Ő is ott volt? - döbben le.
- A bátyja a volt osztálytársam - bólintok.
- Ez nem semmi. És? Meghúztad?
- Hát... ja... Részegek voltunk, és most ott van nálam. Mondtam hogy maradjon otthon és pihenjen.
- Akkor ti most... összejöttetek?
- Aha - vakarom meg a tarkóm.
- Hát, áldásom rátok - vigyorog - Csak le ne bukjatok. Amúgy most a tesója is tudja?
- Szerintem nem. Teljesen kész voltak. Direkt hamarabb is jöttünk el... Óh Cseszd meg!
- Mi van?
- A kocsmánál maradt a kocsim.
- Gratulálok - nevet ki.
- Kösz. Ez jól esik.
- Nyugi, már velem is volt ilyen. Fogadok nem akarta hogy részegen vezess.
- Akkor még nem voltunk annyira berúgva, csak már ittunk.
- De igazam van?
- Igen - vallom be.
- Na! Ennyi - csapja össze kezeit, s közben feláll - Megyek, mert megkértek hogy felügyeljem az előadást. Na, légy jó! Csá! - sétál el mögöttem.
- Szia - köszönök el tőle, majd a munkámra figyelek.
Kira szemszöge
Unalmamban kicsit körülnézek Jackson házában. Néhány helyen van pár kép a szüleiről, és az egész családjáról. Van pár kép egy aranyos kisfiúról... ez ő lenne? Egyik kisfiús képét lefényképezem mobilommal, majd beállítom háttérképnek. Remélem ez tényleg ő, és nem az egyik rokona. Akkor kicsit beégetném magam.
A ház mindegyik szobáját alaposan megnézem magamnak. Furdall a kíváncsiság melyik szekrényében mi lehet, de inkább nem nyúlok semmihez. A végén úgy járnék mint az Agymenők című sorozatban az egyik srác, aki véletlenül leszakította az egyik fiók fogantyúját, és nem tudta visszaszerelni. Mondjuk amilyen igényes a ház, nem hiszem hogy észrevenné. Mondjuk inkább nem kísérletezem. Majd megtudom ha megtudom. Igazság szerint annyira nem érdekel.
Az ágy mellett találok a földön egy fekete atlétát, amit azonnal fel is veszek. Még érezni rajta az illatát.
Magamra igazítom a felsőt, és mivel enyhén "kicsit" nagy, megkötöm alul. Melleimet épp hogy takarja, míg oldalam teljesen kint van. Azzal annyira nem foglalkozom. Jó idő van, így nem veszek fel rá semmit. Lehasalok a földre, majd telefonommal nyomok egy Selfie-t, amit automatikusan küldök is újdonsült barátomnak üzenetben.
"Ugye tudod, hogy engem ez hidegen hagy :3 Nem adtál semmit, és nem fogom felvenni a tegnapi blúzom... az le lett öntve... remélem hogy ez pezsgő és nem valami más xD"
"Max kimosom, mit izélsz? :'D"
"Ch Ez a gyerek"
"Aki idősebb nálad ;D"
"Komolyan, ha haza jössz, én megverlek! :3"
"Elhiszed hogy képes vagy rá?"
"Aha :D"
"Akkor nem fog menni xD"
"De köcsöööög!"
"Na jól van kicsim, én megyek. Kezdődik az órám"
"Nyemááááár"
"Muszáj. Na sziaaa"
"Sziaa :(("
A kis beszélgetésünk után be is csengettek, szóval kezdhettem az órát. Felvettem a komoly arcomat, és elkezdtem kiosztani a dolgozatokat.
- Na ide figyeljetek! Ez a dolgozat adja az év végi jegyetek felét. Ha ezt egyesre írjátok, majdnem biztos a bukás. Remélem mindenki tanult. Nincsenek benne olyan feladatok, amiket nem vettünk át. A cuccaitokat pakoljátok el az asztalról. Mindent ki a padból a táskába, és csak akkor kezdhetitek, ha nincs semmi a környéketeken. Se a padon, sem pedig a padban nem lehet semmi. Egy szem tollra lesz szükségetek - állok a terem hátuljába. Alaposan megnézem a padokat. Amint az utolsó ember is elrakja a könyveit a táskájába sóhajtok egyet - Kezdhetitek! - mindenki a lapja fölé hajol, de épp annyira, hogy lássam ha puskáznak. karba teszem a kezem, és fa pofával figyelem a dolgozó tanulókat. Emlékszem mikor én is ugyan így írtam. Fura. Imádtam a matekot. Ezért lettem matek tanár... persze ez a mostani emberekről nem mondható el. Persze vannak kivételek. Ott van mondjuk Kira. Ő is remek tanuló, és kitűnő matekból. Már egy versenyre is beírattam, és szinte semmit nem kell rá készülnie. Könnyű szerrel nyerni fog. Én is hasonló voltam.
Miért gondolok mindig Kirára? Ez már nekem fura. Szerencsémre senki nem hallja a gondolataimat... na az kínos lenne, és ki is rúgnának azonnal.
Amint az utolsó órámnak is vége, sietek a kocsimhoz, hogy végre hazaérhessek. Megvan a verseny első fordulójának időpontja, szóval muszáj átnéznünk, mi megy a legkevésbé Kirának, és arra rá kell állnunk.
Kira szemszöge
A nappaliban oldok meg pár matek feladatot... igen, nagyon unatkozom. Meg amúgy is gyakorolnom is kell. Ha már egész nap egyedül voltam Jack házában, akkor kihasználom a nyugalmat, és megpróbálkozom az egyetemi szintű példákkal... nos... nem mennek. Jackson majd biztosan segít benne, de egyedül még nem megy ezeknek a megtanulása.
Annyira leköt a gyakorlás, hogy észre sem veszem, amikor barátom megérkezik. Arra kapom fel a fejem, hogy leül elém a kanapé másik végébe. Rá nézek, mire ő elmosolyodik, és a térdeimen áthajolva megcsókol.
Ez a csók is hosszabbra sikerült, mint gondoltam, bár engem egyáltalán nem zavar. Hisz olyan jól csókol.
Egy idő után elválik tőlem, s visszaül a kanapé végébe. Vigyorogva figyeli tetteimet, vagy is csak annyit, hogy lerakom a lapot, és a könyvet az ölemből az asztalra, majd belefekszem az ölébe. Édesen kezdi el piszkálni a hajamat.
- Mit csináltál? - néz szemeimbe.
- Unatkoztam.
- Ezért matekoztál?
- Aha... igazából nem tudtam mit csinálni.
- Szóval nem kutakodtál?
- Csak addig, amíg megkerestem az egyetemi könyvedet.
- Egyetemi? - néz rám kérdőn.
- El akartam kezdeni megtanulni az egyetemi anyagokat.
- És? Hogy ment?
- Sehogy. Nagyon nehezek.
- Igen, gondoltam hogy ezt mondod - vigyorog rám - Nem olyan nehezek, ha megérted egyébként.
- Akkor én nem értettem meg őket - nevetem ki magamat.
- Megesik az ilyen. Egyébként megvan a versenynek az első fordulójának az időpontja és a helye.
- Tényleg?
- Aha. Busan belvárosa, reggel nyolcra már ott kell lennünk a beiratkozás miatt.
- Melyik nap?
- Szombat.
- Neh... - nyávogok és eltakarom az arcom.
- De de - nevet ki.
- Ne nevess! - ütöm hasba - Az nap szoktam délután kettőig aludni.
- Ohh jézusom! - nevet tovább - Hogy tudsz te addig aludni?
- Hát... tudod... van hogy a bátyámmal elmegyek bulizni, és néha megesik, hogy hajnal négyre érünk haza... kivéve ha eltévedünk. Akkor reggel hatig kóválygunk.
- Uram isten - nevet még mindig - Nem vagytok semmik.
- Hát... figyelj...
- Nem baj, most majd miattam maradsz ébren minden pénteken - kacsint rám.
- Ha Dominick-on múlik, el is fog rabolni - nevetek fel.
- Mert?
- Nem tudom... csak valamiért mindig ragaszkodik hozzá hogy este héttől az övé vagyok reggel hatig.
- Most ez megváltozik. Ugyan is mindennap az enyém leszel. Minden percben - súgja, majd közelebb hajol hozzám, és újra megcsókol.
Leülök az asztalomhoz, s előpakolom a cuccaimat. Közben YoonGi huppan le mellém.
- Na? Milyen volt az osztálytalálkozó? - vigyorog rám - Felszedtél valakit?
- Na, és kit? Ismerem?
- Biztos vagyok benne.
- Na és ki az?
- Kira - hajolok közelebb, és a lehető leghalkabban mondom. Nem lenne szerencsés ha a többi tanár megtudná.
- Haver... Ő is ott volt? - döbben le.
- A bátyja a volt osztálytársam - bólintok.
- Ez nem semmi. És? Meghúztad?
- Hát... ja... Részegek voltunk, és most ott van nálam. Mondtam hogy maradjon otthon és pihenjen.
- Akkor ti most... összejöttetek?
- Aha - vakarom meg a tarkóm.
- Hát, áldásom rátok - vigyorog - Csak le ne bukjatok. Amúgy most a tesója is tudja?
- Szerintem nem. Teljesen kész voltak. Direkt hamarabb is jöttünk el... Óh Cseszd meg!
- Mi van?
- A kocsmánál maradt a kocsim.
- Gratulálok - nevet ki.
- Kösz. Ez jól esik.
- Nyugi, már velem is volt ilyen. Fogadok nem akarta hogy részegen vezess.
- Akkor még nem voltunk annyira berúgva, csak már ittunk.
- De igazam van?
- Igen - vallom be.
- Na! Ennyi - csapja össze kezeit, s közben feláll - Megyek, mert megkértek hogy felügyeljem az előadást. Na, légy jó! Csá! - sétál el mögöttem.
- Szia - köszönök el tőle, majd a munkámra figyelek.
Kira szemszöge
Unalmamban kicsit körülnézek Jackson házában. Néhány helyen van pár kép a szüleiről, és az egész családjáról. Van pár kép egy aranyos kisfiúról... ez ő lenne? Egyik kisfiús képét lefényképezem mobilommal, majd beállítom háttérképnek. Remélem ez tényleg ő, és nem az egyik rokona. Akkor kicsit beégetném magam.
A ház mindegyik szobáját alaposan megnézem magamnak. Furdall a kíváncsiság melyik szekrényében mi lehet, de inkább nem nyúlok semmihez. A végén úgy járnék mint az Agymenők című sorozatban az egyik srác, aki véletlenül leszakította az egyik fiók fogantyúját, és nem tudta visszaszerelni. Mondjuk amilyen igényes a ház, nem hiszem hogy észrevenné. Mondjuk inkább nem kísérletezem. Majd megtudom ha megtudom. Igazság szerint annyira nem érdekel.
Az ágy mellett találok a földön egy fekete atlétát, amit azonnal fel is veszek. Még érezni rajta az illatát.Magamra igazítom a felsőt, és mivel enyhén "kicsit" nagy, megkötöm alul. Melleimet épp hogy takarja, míg oldalam teljesen kint van. Azzal annyira nem foglalkozom. Jó idő van, így nem veszek fel rá semmit. Lehasalok a földre, majd telefonommal nyomok egy Selfie-t, amit automatikusan küldök is újdonsült barátomnak üzenetben.
Jackson szemszöge
A dolgozatokat javítom, mikor telefonom rezegni kezd mellettem. Üzenetem jött. Megnézem a kijelzőt, és hatalmas betűkkel van kiírva az író neve: "Szerelmem egy fényképet küldött". Összecsinálom magam, ha megtalálta az elefántos tangám, amit még Dominick, Kira testvére adott a tizennyolcadik szülinapomra. Bár, nem nézem ki belőle, hogy kutakodna.
Megnyitom a képet, s akaratlanul is mosolyogni kezdek. Gyönyörű arca látszik a legjobban. Meg egy-két rész, amit tegnap felfedezhettem.
- Mit csinál tanár úr? - toppan mögém valaki.
- Csak beszélgetek? - nézek a büfés lányra.
- Ohh! Kivel? - kapja ki kezemből a telefonom. Szerencsémre lezártam, és minden alkalmazásomat lekódoltam. Ilyenkor van hatalmas mázlim - Miért kódolta le?
- Mert, úgy gondolom, hogy a magán beszélgetéseimhez senkinek semmi köze - veszem el tőle a telefonom.
- Na mindegy. Arra gondoltam, iskola után megihatnánk valamit.
- Sajnálom de van barátnőm - igen. Egy csodás lány.
- Oh... Kár. Na nem baj. Szóljon ha szétmentek.
- Arra ne nagyon számítson.
- Oh! Jackson! - kiállt a szoba másik végéből Jin.
- Máris! - kezdem el szedni a cuccom a következő órámra - Elnézést - hagyom ott a lányt, s egyenesen SeokJin felé megyek.
- Oh, Jackson de jó hogy megvagy. Már mindenhol kerestelek - támaszkodik vállamra Jin.
- Miért kerestél?
- Megakartalak kérdezni, hogy nem akarsz-e jönni az osztályommal kirándulni.
- Mi az? Nem bírsz velük? - mosolygok.
- Hát, igazából már Jimin-t beszerveztem, és megakartalak téged kérni, hogy ha valamelyikőnk lebetegszik, akkor nem ugranál-e be?
- De, szívesen - remélem Kira is ott lesz - Mindenki megy?
- Aha. Ilyen sem volt még, hogy az egész osztállyal megyek, épp ezért szerveztem be még egy tanárt - bocsi Jin, de remélem valamelyikőtök lebetegszik.
- Értem - mosolygok rá.
- Akkor benne vagy?
- Persze, de most sietek. Dogát kell íratnom a tizedik A-val - indulok el -Szia.
- Szia! - int utánam.
Leülök a teremben, és várom hogy csengessenek. Közben telefonomat előveszem, és visszaírok Kirának.
"Az az én atlétám?"
"Uhum :3 A földön találtam" Akaratlanul is elmosolyodom. Olyan aranyos benne.
"Ugye tudod, hogy én abban járok edzeni? :'D""Ugye tudod, hogy engem ez hidegen hagy :3 Nem adtál semmit, és nem fogom felvenni a tegnapi blúzom... az le lett öntve... remélem hogy ez pezsgő és nem valami más xD"
"Max kimosom, mit izélsz? :'D"
"Ch Ez a gyerek"
"Aki idősebb nálad ;D"
"Komolyan, ha haza jössz, én megverlek! :3"
"Elhiszed hogy képes vagy rá?"
"Aha :D"
"Akkor nem fog menni xD"
"De köcsöööög!"
"Na jól van kicsim, én megyek. Kezdődik az órám"
"Nyemááááár"
"Muszáj. Na sziaaa"
"Sziaa :(("
A kis beszélgetésünk után be is csengettek, szóval kezdhettem az órát. Felvettem a komoly arcomat, és elkezdtem kiosztani a dolgozatokat.
- Na ide figyeljetek! Ez a dolgozat adja az év végi jegyetek felét. Ha ezt egyesre írjátok, majdnem biztos a bukás. Remélem mindenki tanult. Nincsenek benne olyan feladatok, amiket nem vettünk át. A cuccaitokat pakoljátok el az asztalról. Mindent ki a padból a táskába, és csak akkor kezdhetitek, ha nincs semmi a környéketeken. Se a padon, sem pedig a padban nem lehet semmi. Egy szem tollra lesz szükségetek - állok a terem hátuljába. Alaposan megnézem a padokat. Amint az utolsó ember is elrakja a könyveit a táskájába sóhajtok egyet - Kezdhetitek! - mindenki a lapja fölé hajol, de épp annyira, hogy lássam ha puskáznak. karba teszem a kezem, és fa pofával figyelem a dolgozó tanulókat. Emlékszem mikor én is ugyan így írtam. Fura. Imádtam a matekot. Ezért lettem matek tanár... persze ez a mostani emberekről nem mondható el. Persze vannak kivételek. Ott van mondjuk Kira. Ő is remek tanuló, és kitűnő matekból. Már egy versenyre is beírattam, és szinte semmit nem kell rá készülnie. Könnyű szerrel nyerni fog. Én is hasonló voltam.
Miért gondolok mindig Kirára? Ez már nekem fura. Szerencsémre senki nem hallja a gondolataimat... na az kínos lenne, és ki is rúgnának azonnal.
Amint az utolsó órámnak is vége, sietek a kocsimhoz, hogy végre hazaérhessek. Megvan a verseny első fordulójának időpontja, szóval muszáj átnéznünk, mi megy a legkevésbé Kirának, és arra rá kell állnunk.
Kira szemszöge
A nappaliban oldok meg pár matek feladatot... igen, nagyon unatkozom. Meg amúgy is gyakorolnom is kell. Ha már egész nap egyedül voltam Jack házában, akkor kihasználom a nyugalmat, és megpróbálkozom az egyetemi szintű példákkal... nos... nem mennek. Jackson majd biztosan segít benne, de egyedül még nem megy ezeknek a megtanulása.
Annyira leköt a gyakorlás, hogy észre sem veszem, amikor barátom megérkezik. Arra kapom fel a fejem, hogy leül elém a kanapé másik végébe. Rá nézek, mire ő elmosolyodik, és a térdeimen áthajolva megcsókol.
Egy idő után elválik tőlem, s visszaül a kanapé végébe. Vigyorogva figyeli tetteimet, vagy is csak annyit, hogy lerakom a lapot, és a könyvet az ölemből az asztalra, majd belefekszem az ölébe. Édesen kezdi el piszkálni a hajamat.
- Mit csináltál? - néz szemeimbe.
- Unatkoztam.
- Ezért matekoztál?
- Aha... igazából nem tudtam mit csinálni.
- Szóval nem kutakodtál?
- Csak addig, amíg megkerestem az egyetemi könyvedet.
- Egyetemi? - néz rám kérdőn.
- El akartam kezdeni megtanulni az egyetemi anyagokat.
- És? Hogy ment?
- Sehogy. Nagyon nehezek.
- Igen, gondoltam hogy ezt mondod - vigyorog rám - Nem olyan nehezek, ha megérted egyébként.
- Akkor én nem értettem meg őket - nevetem ki magamat.
- Megesik az ilyen. Egyébként megvan a versenynek az első fordulójának az időpontja és a helye.
- Tényleg?
- Aha. Busan belvárosa, reggel nyolcra már ott kell lennünk a beiratkozás miatt.
- Melyik nap?
- Szombat.
- Neh... - nyávogok és eltakarom az arcom.
- De de - nevet ki.
- Ne nevess! - ütöm hasba - Az nap szoktam délután kettőig aludni.
- Ohh jézusom! - nevet tovább - Hogy tudsz te addig aludni?
- Hát... tudod... van hogy a bátyámmal elmegyek bulizni, és néha megesik, hogy hajnal négyre érünk haza... kivéve ha eltévedünk. Akkor reggel hatig kóválygunk.
- Uram isten - nevet még mindig - Nem vagytok semmik.
- Hát... figyelj...
- Nem baj, most majd miattam maradsz ébren minden pénteken - kacsint rám.
- Ha Dominick-on múlik, el is fog rabolni - nevetek fel.
- Mert?
- Nem tudom... csak valamiért mindig ragaszkodik hozzá hogy este héttől az övé vagyok reggel hatig.
- Most ez megváltozik. Ugyan is mindennap az enyém leszel. Minden percben - súgja, majd közelebb hajol hozzám, és újra megcsókol.
