Haneul szemszög
Borzasztó fejfájásra kelek fel. Komolyan szét hasad a fejem. Valaki gyógyszert pls!
Felülve, s párat pislogva próbálom behatárolni hogy hol is vagyok. Akár merre nézek nem ismerős a hely. Telefonom után kutatva látom meg hogy valaki fekszik mellettem. Az arcát nem látom mivel teljesen be van takarva, az estére meg nem emlékszem hogy ki lehetne mellettem.
- Whááááá! - lököm le magam mellől egy sikítás kíséretében. Nagy puffanásból tudom meg hogy szegény találkozott a padlóval. Áthajolva az ágyon látom meg Jimin fájdalmas arcát.
- Áh ez fájt. - nyög fel fájdalmába. Közbe hátát, s fejét fogja. Szegény, de így aranyos szóval annyira nem sajnálom, bár biztos fájhatott neki.
- Sajnálom. - nézek rá bűnbánóan.
- Ezt kapom amiért tegnap hazahoztalak?
- Miért nem az én lakásomra vittél? - nézek rá értetlenül.
- Megkérdeztem. - vágja hozzám. - De egy kukkot nem értettem abból amit mondtál.
- De,...nem tudod a címem?
- HONNAN TUDNÁM?!?! - emeli fel a hangját.
- Jó, jó bocsi. - fogom be fülemet. - De..Kérdezhetek valamit? - nézek rá kérdően.
- Hm? - emeli fel szemöldökét.
- Miért ülsz még mindig a földön? - billentem kicsit oldalra a fejem. Látszik rajta hogy ő is elgondolkodik.
- Ezt én se tudom. - válaszolja de, még mindig ott ül.
- Ha te nem tudod ki tudja?
- Te tudod? - még mindig ott ül.
- Én nem. - rázom meg a fejem. Elkezd hümmögni de, még mindig meg se moccan. - Az Isten szerelmére ülj már fel onnan.
- Üljek melléd? - gondolkodik el.
- IGEN! - kiabálom. Elvigyorodik, s egyik percről a másikra már mellettem ül. - Na és...-kezdek bele.
- Hm?
- Tegnap...este..nem....? - nem tudom végig mondani.
- Nem történt semmi. - mosolyog rám. - Amúgy se használtam volna ki az alkalmat. Nem vagyok olyan.
- Értem. Köszönöm. - nézem a takaró szélét. Tudom hogy milyen tudok lenni ha sokat iszok. Nem egyszer megtörtént már, szerencsém volt hogy Jungkookék mindig mellettem voltak.
- De... - kezd bele mire én kíváncsian ráemelem tekintetemet. - Én... - próbálta kisfiús zavarát elrejteni azzal hogy a takarót kezdte el bámulni. - Nem tudom hogy mondjam.
- Huh? Nem értek semmit. - nézek rá értetlenül.
- Nos...lehet...vagyis úgy érzem hogy biztos...szóval én...többet érzek irántad mint kéne..- hadarja el a végét így alig értem. De azért a lényegét megértem. Egyből lesokkolok és érzem hogy el is sápadok. - Jézusom jól vagy? - tekintetemet rá emelve látom arcán az aggodalom jeleit. Ennyire szörnyen festek ki?
- Persze. - válaszolom alig hallhatóan. - Én.... - most mondjam ki hogy kb mióta tanít szerelmes vagyok belé de, soha a büdös életbe nem lehetünk együtt. - Én is többet érzek de,... - nem tudom befejezni a mondatomat. Egyszerűen képtelen vagyok kimondani.
- Hm? - néz rám kíváncsian. Gyönyörű barna szemei csak úgy csillognak. Istenem én meghalok.
- Nem szeretném hogy miattam kockáztasd az állásod. - most jött el az a pillanat hogy a padló valahogy érdekesebbnek tűnik.
- Figyelj... - sóhajt és államnál fogva felemeli a fejem. - Tegyük fel megpróbáljuk. Van még egy éved nem? - bólintok. - Addig simán kibírjuk utána meg már nem szólhat senki. Meg ha meg is tudják...max kirúgnak. Tudok keresni másik állást. Fontosabb vagy nekem attól. - simogatja meg ujjával arcomat.
- De, nem akarom hogy pont miattam. - nézem még mindig a padlót.
- Ilyenekre ne is gondolj, rendben? - mosolyog rám. Az a mosoly istenem. Képes ilyenkor bárki is nemet mondani neki? Na ez az hogy nem.
- Rendben. - mosolyodom el én is kicsit.
- Szeretlek. - mondja ki mire nekem a gyomrom görcsbe rándul, szemeim elkerekednek, és könnyekkel telnek meg, szívem pedig egy hatalmasat dobban.
- Én is. - ahogy kimondom egyből ajkaimra hajol.
Pár percig csak lefagyva ülök. Itt vagyok egy átlagos 17 éves és épp az az ember csókol akit a legjobban szeretek, ráadásul ez az ember a tanárom. Észbe kapva egyből visszacsókolok. Nyelve utat tör számba, s érzéki táncba hívja ízlelőszervem.
Egy percre minden megszűnik körülöttem. Elfelejtem a sok gondot, azt is hogy ezzel mekkora bajt hozunk a fejünkre. Semmi nem számít. Csak mi. Furcsa belegondolni abba hogy "mi". Az érzés és a gondolat hatására átjár a melegség.
Ám, nem sokáig élvezhetem mivel az előttem ülő megszakítja nyelvünk járását.
Hosszú percekig csak egymást nézzük tekintetünket a másikéba fúrva. Azon gondolkodok hogy mi lett volna ha...Ha nem mondom neki hogy ráérek. Ha tegnap nem megyek el. Valószínű ez sose következik be. Hibát követünk el? Talán. Szabályt szegünk? Kétségtelenül. De, mindenki érdemel egy esélyt.
- Jimin... - kezdek bele.Nem tudom megkérdezzem e.
- Mondjad. - hint egy puszit a számra.
- Miért....miért pont...én? - nézek csillogó szemeibe.
- Ezt hogy érted? - néz rám értetlenül.
- Annyi lányt megkaphatnál. Neked mégis én kellek? Miért? Hisz csak egy hisztis liba vagyok aki ráadásul még bolond is. - nevetek fel kínomba.
- Ha még egyszer ilyet mondasz én esküszöm megütlek. - néz rám szúrósan. - Azt hiszed hogy akkor foglalkoznék veled? Egyáltalán nem vagy ilyen. Egy kedves, aranyos, okos lány vagy. Úgyhogy kérlek...ilyet ne mondj. - simít végig arcomon. Aprót bólintok. - Helyes. - mosolyog. - Viszont...Nekem készülődnöm kell.
- Hányra kell menned? - kérdezem, s végignézem ahogy felállva mellőlem az egyik szekrényhez lép. JÉZUSOM NINCS RAJTA FELSŐ. ELÁJULOK.
- Csak 10-re. - kezd el kutakodni a szekrénybe. Neeeee, nem kell felöltöznöd csak akkor maradj itt.
- É...és m...mo...most me...mennyi a..az i...dő? - legközelebb inkább nem szólalok meg ha így néz ki.
- 9 múlt 20 perce. - válaszol, és egy fehér nadrágot, szintén fehér atlétát és egy fekete pulóvert vesz magára. Miért áll neki ilyen jól minden? Kicsit elbambultam mert arra eszmélek fel hogy előttem gugol, és vigyorog.
- M..mi az? - kérdezem, s érzem hogy elpirulok.
- Aranyos vagy mikor elpirulsz. - áll fel. - Te bemész ma?
- Már nem. - vonok vállat. - Fölösleges.
- Jól megy valakinek. - nevet.
- Hát aki megteheti Mr.Park. - nevetek, és rákacsintok.
- Akkor ma mit fogsz csinálni?
- Fodrászhoz megyek. - nyújtózkodom.
Kicsit még beszélgetünk majd nagy nehezen de, elválunk egymástól. Telefonomon megnézem az időt és látom hogy még van bő másfél órám.
Elhatározom hogy kicsit körülnézek de, mikor kiszállok az ágyból észreveszem hogy nincs rajtam a tegnapi ruhám. Akkor ezért mondta hogy nyugodtan vehetek tőle ruhát. Akkor ezt ki is használom. Ahhoz a szekrényhez lépek ahonnan ő is elővette a ruháit. Valami olyat kéne keresnem ami nem kilométer hosszú rám. Mert az még oké hogy bőségbe viszonylag jó de, én se a magasságomról vagyok híres. Ruhák után kutatva találok rá egy BILINCSRE???!! Jó ég. Erről még kikérdezem. Beletelhetett úgy 20 percbe hogy találjak végül egy szürke Donald kacsás pulóvert (ami alá póló nem kell) és egy fekete szaggatott farmert. Ha túl hosszú lesz majd legfeljebb felhajtom már nem érdekel. Gyors magamra húzom, és elkezdek pakolni. Ahogy látom ő se rendmániás. Összepakolok, elteszem a ruhámat, s már megyek is. A nappaliba még kicsit körülnézek. Egy képen megakad a szemem. Két kisfiú van rajta, egy nő és egy férfi. Mind mosolyognak, milyen aranyos.
A dohányzóasztalon hagyok egy cetlit hogy köszönök mindent. Az ajtót becsukom, és hívok magamnak egy taxit.
Hazaérve a szennyesbe dobtam a ruhámat, kicsit rendbe szedtem magam, gyorsba csináltam egy kávét, és már indultam is a fodrászhoz. Szerencsémre nem lakik tőlem messze így 25 perc múlva oda is értem. Amit odaérek egyből megyek is ahhoz a csodanőhöz aki képes rendbe szedni.
- Szia ShinHye. - köszönök neki mosolyogva.
- Áh szia. - mosolyog ő is. - Ülj le. - mondja mire én helyet is foglalok. - Akkor amit megbeszéltünk?
-Igen. - bólintok, és ő neki is lát. Több mint 1 órát szentel a hajamnak, aminek meg is van az eredménye. Nagyon tetszik. - Köszönöm. Mint mindig most is lenyűgöző munkát végeztél. - fizetem ki.
- Ugyan. - mosolyog. - Várlak legközelebb is.
- Meglesz. - kacsintok. - Na akkor én mentem szia és még egyszer köszönöm. - megyek el. Hazaérve gyorsan csinálok egy képet amit elküldök Jiminnek.
Egyből kapok választ is.
-"Aaaww nem akarsz este átjönni? *-*" - írja mire én kénytelen vagyok elmosolyodni.
-"Szeretnéd? :3"
-"Még szép :3 Amúgy jó a felsőd :'''D"
-"Hé te mondtad, meg amúgy is hiányoznál egész nap. Muszáj voltam elhozni."
-"Tudom. Amúgy jól áll. ;) De mennem kell. :(("
-"Oooh :((("
-"Később még beszélünk. <3"
-"Rendben. <3" - írom meg az utolsó sort. Ám utána csörög is a telefonom. Wendy az. Áááh az a nő már megint lóg.
- Szia. - veszem fel.
- Átmegyek. - közli, és már le is teszi. Hát jó. Ez fura volt. Pár perc múlva már kopogtak is.
Lassan odabattyogok az ajtóhoz és kinyitom.
- Uuuh csajszi rád se ismerni. - lép közelebb és fogja meg hajamat. - Nagyon jó lett. - mosolyog.
- Azt mondod? - mosolygok én is, és beljebb megyünk. - Na és mizu? - ülünk le.
- Képzeld az a....Khm SeungJun...olyan egy...áááh kikészít. - sóhajt fel.
- Miért mi történt? - ülök törökülésbe.
- Folyamatosan leráz. Ha megkérdezem hogy ráér e mindig talál valami kifogást. Szerinted van valakije? - néz rám kétségbeesetten mire sóhajtok.
- Nem tudom. Bár nem hiszem, mindenesetre majd kikérdezem.
- Köszönöm. - ölel meg. Pár mondatot még beszéltünk, megnéztünk egy filmet ami....szépen fogalmazva borzalmas volt.
- Na akkor én megyek is. Köszönöm hogy meghallgattál. - ölel meg az ajtóban.
- Ugyan. Én is mindig kisírhattam magam neked. - simogatom meg hátát.
- Na akkor szia. - megy ki.
- Szia. - ahogy nézem távolodó alakját egy duda hangja üti meg fülemet. A másik irányba nézve veszem észre barátomat kocsijában.
- Hát te? - megyek oda hozzá.
- Mondtam hogy szeretném ha este átjönnél. - vigyorog. - Na ülj be. - biccent a fejével a mellette lévő helyre. Gyorsan körbefutom a kocsit és beülök mellé.
- Na és milyen napod volt? - kérdezem mikor elindulunk.
- Hát jobb lett volna veled de, kibírtam. - kuncog. - Amúgy jó lett a hajad. - pillant rám egy másodpercre.
- Tényleg tetszik? - nézek rá csillogó szemekkel.
- Persze. - simogatja meg arcom. Annyira szeretem az érintését. Észre se veszem hogy megjövünk. Leparkol mi meg kiszállunk, megfogja a kezem és bemegyünk lakásába.
- Kérsz valamit? - dobja le cuccait a kanapéra.
- Nem. - rázom meg a fejem.
- Biztos? - lép elém. Csak ismét megrázom a fejem. - Én viszont igen. - nyalja meg ajkait. Ahogy a szemébe nézek észreveszem benne a tüzet, és a vágyat. Ajkait enyéimre tapasztja, kezeit derekamra helyezi, s úgy emel fel én pedig kezemet nyaka köré kulcsolom.
- Whááááá! - lököm le magam mellől egy sikítás kíséretében. Nagy puffanásból tudom meg hogy szegény találkozott a padlóval. Áthajolva az ágyon látom meg Jimin fájdalmas arcát.
- Áh ez fájt. - nyög fel fájdalmába. Közbe hátát, s fejét fogja. Szegény, de így aranyos szóval annyira nem sajnálom, bár biztos fájhatott neki.
- Sajnálom. - nézek rá bűnbánóan.
- Ezt kapom amiért tegnap hazahoztalak?
- Miért nem az én lakásomra vittél? - nézek rá értetlenül.
- Megkérdeztem. - vágja hozzám. - De egy kukkot nem értettem abból amit mondtál.
- De,...nem tudod a címem?
- HONNAN TUDNÁM?!?! - emeli fel a hangját.
- Jó, jó bocsi. - fogom be fülemet. - De..Kérdezhetek valamit? - nézek rá kérdően.
- Hm? - emeli fel szemöldökét.
- Miért ülsz még mindig a földön? - billentem kicsit oldalra a fejem. Látszik rajta hogy ő is elgondolkodik.
- Ezt én se tudom. - válaszolja de, még mindig ott ül.
- Ha te nem tudod ki tudja?
- Te tudod? - még mindig ott ül.
- Én nem. - rázom meg a fejem. Elkezd hümmögni de, még mindig meg se moccan. - Az Isten szerelmére ülj már fel onnan.
- Üljek melléd? - gondolkodik el.
- IGEN! - kiabálom. Elvigyorodik, s egyik percről a másikra már mellettem ül. - Na és...-kezdek bele.
- Hm?
- Tegnap...este..nem....? - nem tudom végig mondani.
- Nem történt semmi. - mosolyog rám. - Amúgy se használtam volna ki az alkalmat. Nem vagyok olyan.
- Értem. Köszönöm. - nézem a takaró szélét. Tudom hogy milyen tudok lenni ha sokat iszok. Nem egyszer megtörtént már, szerencsém volt hogy Jungkookék mindig mellettem voltak.
- De... - kezd bele mire én kíváncsian ráemelem tekintetemet. - Én... - próbálta kisfiús zavarát elrejteni azzal hogy a takarót kezdte el bámulni. - Nem tudom hogy mondjam.
- Huh? Nem értek semmit. - nézek rá értetlenül.
- Nos...lehet...vagyis úgy érzem hogy biztos...szóval én...többet érzek irántad mint kéne..- hadarja el a végét így alig értem. De azért a lényegét megértem. Egyből lesokkolok és érzem hogy el is sápadok. - Jézusom jól vagy? - tekintetemet rá emelve látom arcán az aggodalom jeleit. Ennyire szörnyen festek ki?
- Persze. - válaszolom alig hallhatóan. - Én.... - most mondjam ki hogy kb mióta tanít szerelmes vagyok belé de, soha a büdös életbe nem lehetünk együtt. - Én is többet érzek de,... - nem tudom befejezni a mondatomat. Egyszerűen képtelen vagyok kimondani.
- Hm? - néz rám kíváncsian. Gyönyörű barna szemei csak úgy csillognak. Istenem én meghalok.
- Nem szeretném hogy miattam kockáztasd az állásod. - most jött el az a pillanat hogy a padló valahogy érdekesebbnek tűnik.
- Figyelj... - sóhajt és államnál fogva felemeli a fejem. - Tegyük fel megpróbáljuk. Van még egy éved nem? - bólintok. - Addig simán kibírjuk utána meg már nem szólhat senki. Meg ha meg is tudják...max kirúgnak. Tudok keresni másik állást. Fontosabb vagy nekem attól. - simogatja meg ujjával arcomat.
- De, nem akarom hogy pont miattam. - nézem még mindig a padlót.
- Ilyenekre ne is gondolj, rendben? - mosolyog rám. Az a mosoly istenem. Képes ilyenkor bárki is nemet mondani neki? Na ez az hogy nem.
- Rendben. - mosolyodom el én is kicsit.
- Szeretlek. - mondja ki mire nekem a gyomrom görcsbe rándul, szemeim elkerekednek, és könnyekkel telnek meg, szívem pedig egy hatalmasat dobban.
- Én is. - ahogy kimondom egyből ajkaimra hajol.
Ám, nem sokáig élvezhetem mivel az előttem ülő megszakítja nyelvünk járását.
Hosszú percekig csak egymást nézzük tekintetünket a másikéba fúrva. Azon gondolkodok hogy mi lett volna ha...Ha nem mondom neki hogy ráérek. Ha tegnap nem megyek el. Valószínű ez sose következik be. Hibát követünk el? Talán. Szabályt szegünk? Kétségtelenül. De, mindenki érdemel egy esélyt.
- Jimin... - kezdek bele.Nem tudom megkérdezzem e.
- Mondjad. - hint egy puszit a számra.
- Miért....miért pont...én? - nézek csillogó szemeibe.
- Ezt hogy érted? - néz rám értetlenül.
- Annyi lányt megkaphatnál. Neked mégis én kellek? Miért? Hisz csak egy hisztis liba vagyok aki ráadásul még bolond is. - nevetek fel kínomba.
- Ha még egyszer ilyet mondasz én esküszöm megütlek. - néz rám szúrósan. - Azt hiszed hogy akkor foglalkoznék veled? Egyáltalán nem vagy ilyen. Egy kedves, aranyos, okos lány vagy. Úgyhogy kérlek...ilyet ne mondj. - simít végig arcomon. Aprót bólintok. - Helyes. - mosolyog. - Viszont...Nekem készülődnöm kell.
- Hányra kell menned? - kérdezem, s végignézem ahogy felállva mellőlem az egyik szekrényhez lép. JÉZUSOM NINCS RAJTA FELSŐ. ELÁJULOK.
- Csak 10-re. - kezd el kutakodni a szekrénybe. Neeeee, nem kell felöltöznöd csak akkor maradj itt.
- É...és m...mo...most me...mennyi a..az i...dő? - legközelebb inkább nem szólalok meg ha így néz ki.
- 9 múlt 20 perce. - válaszol, és egy fehér nadrágot, szintén fehér atlétát és egy fekete pulóvert vesz magára. Miért áll neki ilyen jól minden? Kicsit elbambultam mert arra eszmélek fel hogy előttem gugol, és vigyorog.
- M..mi az? - kérdezem, s érzem hogy elpirulok.
- Aranyos vagy mikor elpirulsz. - áll fel. - Te bemész ma?
- Már nem. - vonok vállat. - Fölösleges.
- Jól megy valakinek. - nevet.
- Hát aki megteheti Mr.Park. - nevetek, és rákacsintok.
- Akkor ma mit fogsz csinálni?
- Fodrászhoz megyek. - nyújtózkodom.
Kicsit még beszélgetünk majd nagy nehezen de, elválunk egymástól. Telefonomon megnézem az időt és látom hogy még van bő másfél órám.
Elhatározom hogy kicsit körülnézek de, mikor kiszállok az ágyból észreveszem hogy nincs rajtam a tegnapi ruhám. Akkor ezért mondta hogy nyugodtan vehetek tőle ruhát. Akkor ezt ki is használom. Ahhoz a szekrényhez lépek ahonnan ő is elővette a ruháit. Valami olyat kéne keresnem ami nem kilométer hosszú rám. Mert az még oké hogy bőségbe viszonylag jó de, én se a magasságomról vagyok híres. Ruhák után kutatva találok rá egy BILINCSRE???!! Jó ég. Erről még kikérdezem. Beletelhetett úgy 20 percbe hogy találjak végül egy szürke Donald kacsás pulóvert (ami alá póló nem kell) és egy fekete szaggatott farmert. Ha túl hosszú lesz majd legfeljebb felhajtom már nem érdekel. Gyors magamra húzom, és elkezdek pakolni. Ahogy látom ő se rendmániás. Összepakolok, elteszem a ruhámat, s már megyek is. A nappaliba még kicsit körülnézek. Egy képen megakad a szemem. Két kisfiú van rajta, egy nő és egy férfi. Mind mosolyognak, milyen aranyos.
A dohányzóasztalon hagyok egy cetlit hogy köszönök mindent. Az ajtót becsukom, és hívok magamnak egy taxit.
Hazaérve a szennyesbe dobtam a ruhámat, kicsit rendbe szedtem magam, gyorsba csináltam egy kávét, és már indultam is a fodrászhoz. Szerencsémre nem lakik tőlem messze így 25 perc múlva oda is értem. Amit odaérek egyből megyek is ahhoz a csodanőhöz aki képes rendbe szedni.
- Szia ShinHye. - köszönök neki mosolyogva.
- Áh szia. - mosolyog ő is. - Ülj le. - mondja mire én helyet is foglalok. - Akkor amit megbeszéltünk?
-Igen. - bólintok, és ő neki is lát. Több mint 1 órát szentel a hajamnak, aminek meg is van az eredménye. Nagyon tetszik. - Köszönöm. Mint mindig most is lenyűgöző munkát végeztél. - fizetem ki.
- Ugyan. - mosolyog. - Várlak legközelebb is.
- Meglesz. - kacsintok. - Na akkor én mentem szia és még egyszer köszönöm. - megyek el. Hazaérve gyorsan csinálok egy képet amit elküldök Jiminnek.
-"Aaaww nem akarsz este átjönni? *-*" - írja mire én kénytelen vagyok elmosolyodni.
-"Szeretnéd? :3"
-"Még szép :3 Amúgy jó a felsőd :'''D"
-"Hé te mondtad, meg amúgy is hiányoznál egész nap. Muszáj voltam elhozni."
-"Tudom. Amúgy jól áll. ;) De mennem kell. :(("
-"Oooh :((("
-"Később még beszélünk. <3"
-"Rendben. <3" - írom meg az utolsó sort. Ám utána csörög is a telefonom. Wendy az. Áááh az a nő már megint lóg.
- Szia. - veszem fel.
- Átmegyek. - közli, és már le is teszi. Hát jó. Ez fura volt. Pár perc múlva már kopogtak is.
Lassan odabattyogok az ajtóhoz és kinyitom.
- Uuuh csajszi rád se ismerni. - lép közelebb és fogja meg hajamat. - Nagyon jó lett. - mosolyog.
- Azt mondod? - mosolygok én is, és beljebb megyünk. - Na és mizu? - ülünk le.
- Képzeld az a....Khm SeungJun...olyan egy...áááh kikészít. - sóhajt fel.
- Miért mi történt? - ülök törökülésbe.
- Folyamatosan leráz. Ha megkérdezem hogy ráér e mindig talál valami kifogást. Szerinted van valakije? - néz rám kétségbeesetten mire sóhajtok.
- Nem tudom. Bár nem hiszem, mindenesetre majd kikérdezem.
- Köszönöm. - ölel meg. Pár mondatot még beszéltünk, megnéztünk egy filmet ami....szépen fogalmazva borzalmas volt.
- Na akkor én megyek is. Köszönöm hogy meghallgattál. - ölel meg az ajtóban.
- Ugyan. Én is mindig kisírhattam magam neked. - simogatom meg hátát.
- Na akkor szia. - megy ki.
- Szia. - ahogy nézem távolodó alakját egy duda hangja üti meg fülemet. A másik irányba nézve veszem észre barátomat kocsijában.
- Hát te? - megyek oda hozzá.
- Mondtam hogy szeretném ha este átjönnél. - vigyorog. - Na ülj be. - biccent a fejével a mellette lévő helyre. Gyorsan körbefutom a kocsit és beülök mellé.
- Na és milyen napod volt? - kérdezem mikor elindulunk.
- Hát jobb lett volna veled de, kibírtam. - kuncog. - Amúgy jó lett a hajad. - pillant rám egy másodpercre.
- Tényleg tetszik? - nézek rá csillogó szemekkel.
- Persze. - simogatja meg arcom. Annyira szeretem az érintését. Észre se veszem hogy megjövünk. Leparkol mi meg kiszállunk, megfogja a kezem és bemegyünk lakásába.
- Kérsz valamit? - dobja le cuccait a kanapéra.
- Nem. - rázom meg a fejem.
- Biztos? - lép elém. Csak ismét megrázom a fejem. - Én viszont igen. - nyalja meg ajkait. Ahogy a szemébe nézek észreveszem benne a tüzet, és a vágyat. Ajkait enyéimre tapasztja, kezeit derekamra helyezi, s úgy emel fel én pedig kezemet nyaka köré kulcsolom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése